Menü
Királyi Napok - sárközi hagyományok elevenednek meg a belvárosban

Közzétéve: 2017. 08. 12. 13:13 - Romhányi Anikó, Vörösmarty Rádió

A Székesfehérvári Királyi Napok idei újdonságaként kétnapos Népművészeti Fesztivál várja az érdeklődőket. Ma a Sárköz folklór kincsestára áll a középpontban, míg holnap Felvidéké lesz a főszerep. Kolbert Margit, a Sárpilisi „Gerlice madár” Hagyományőrző Néptánc Egyesület elnöke közölte, öt éve indult el a Sárközi Napok rendezvénysorozat, és ebből hoztak ízelítőt Székesfehérvárra. Délután a teljes lakodalmat megnézhetik: legénybúcsúval, lánykikéréssel, és a lakodalommal, ami az Országalmánál az Alsónyéki és a Tamási Együttessel közösen egy hatalmas karikázóval fog befejeződni. A néphagyományokon túl, a belvárosba látogatók ma bepillantást nyerhetnek az igazi falusi hangulatba is: megnézhetik a különböző mesteremberek munkáit, sőt akár velük együtt alkothatnak, vagy kipróbálhatják milyen mosógép és centrifuga nélkül mosni, de megismerkedhetnek egy baromfiudvar mindennapi teendőivel is. A Népművészeti Fesztivál holnap is folytatódik, benne Felvidék néphagyományaival, valamint 16 órától a Fehérvári Gyermek Néptáncgálával.

   
Online adás
Üzenj nekünk!