Menü
Egyre több diák sportolhat a Cutler Gym edzőteremben

Közzétéve: 2018. 03. 09. 17:39 - Szöllősi Attila, Vörösmarty Rádió

A társadalmi felelősségvállalás jegyében már hat székesfehérvári iskola diákjai vehetik igénybe térítésmentesen a Cutler Fehérvár szolgáltatásait. Pletser Ádám, a Cutler Gym szakmai igazgatója elmondta, évek óta törekednek arra, hogy a fiatalok számára is vonzóvá tegyék az egészséges életformát, egyben tanácsokkal szolgáljanak nekik e téren. Mészáros Attila alpolgármester köszönetét fejezte ki, amiért a Cutler vezetője és szakemberei évek óta lehetőséget teremtenek a gyerekek számára a mozgásra. A Cutler Gymben tartott tájékoztatón mutatkozott be a Videoton Box Club is, amely a továbbiakban az amtaőrök és a profik között is indít versenyzőket. Utóbbiak táborába lép Hegyi Barnabás, korábbi amatőr magyar bajnok, miután a Vasastól visszatért Székesfehérvárra. Május 11-én egy hatmenetes meccsel mutatkozik be a profik között, távlati célja, hogy itt is magyar bajnok legyen. A Videoton Box Club elnöke és vezetőedzője Kiliti Ferenc lesz, aki kiemelte, számukra is nagyon fontos az utánpótlás, igyekeznek minél több gyerekeket kinevelni a sportágnak.

   
Online adás
Üzenj nekünk!