Menü
Tehetséges gyerekek segítésére nyert pályázatot a Tóvárosi Általános Iskola

Közzétéve: 2018. 05. 16. 18:18 - Bóna Éva, Vörösmarty Rádió

A Nemzeti Tehetség Program „A tehetségsegítés feltételrendszerének javítását célzó" pályázatán nyertes Tóvárosi Általános Iskolában nyitottak meg képzőművészeti tárlatot a program keretében alkotó diákok munkáiból szerdán. „A pályázat útján égetőkemencét, mángorlópadot és egyéb más eszközöket is vásárolhattunk az intézménynek, így képzőművészeti tevékenységünk kiszélesedhetett, bővült a tanulók manuális készségeit fejlesztő eszközeink tára, így még jobban kiteljesedhet kreativitásuk." - emelte ki Schnee Zoltánné, az intézmény igazgatója a kiállítás megnyitóján. Mészáros Attila alpolgármester az aulában látható tárlat megnyitóján örömét fejezte ki, hogy az intézményben mindig történik valami, ami a gyermekek javát, fejlődését szolgálja. A tehetséggondozásnak, a pedagógusok elhivatott munkájának és a pályázati, támogatói lehetőségeknek köszönhetően mindig van idő, mód és lehetőség arra, hogy a diákok a tanórákon kívül is megmutathassák tehetségüket, kreativitásukat.

   
Online adás
Üzenj nekünk!