Menü
Genius Loci: - elismerés a tehetséggondozásért

Közzétéve: 2018. 06. 12. 07:50 - Frissítve: 2018. 06. 12. 08:11 - Germán Márton, Vörösmarty Rádió

Genius Loci Díjat kapott a tehetségek támogatásáért Simon István, a Simon Műanyagfeldolgozó vezetője. A cég 2013-ban elsőként csatlakozott az Óbudai Egyetem duális képzéséhez, de nemcsak az egyetemi hallgatóknak, hanem szakgimnáziumi diákoknak is biztosít gyakorlati helyet. Jelenleg 25 dákkal foglalkoznak. A Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége idén negyedik alkalommal ismerte el azokat a vállalkozásokat, melyek társadalmi felelősségvállalási programjukban kiemelten kezelik a tehetséggondozást. Simon István az első, aki a Közép-Dunántúli Régióban átvehette az elismerést. Mészáros Attila alpolgármester köszöntőjében kiemelte, hogy bár a vállalat nem fehérvári, mégis ezer szállal kötődik a városhoz éppen a tehetséggondozás révén. Györök György, az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karának dékánja elmondta, hogy az intézmény egyik legrégebbi duális partnere a Simon vállalat a kapcsolat pedig gyümölcsöző. A hallgatók és tanulók képzésére ugyanis speciális mentorprogramot dolgoztak ki.

   
Online adás
Üzenj nekünk!