Menü
Árpád-ház program: 2020-ra készül el a kőtár és látogatóközpont Székesfehérváron

Közzétéve: 2018. 06. 14. 05:36 - Romhányi Anikó, Vörösmarty Rádió

Árpád-ház program: 2020-ra készül el a kőtár és látogatóközpont Székesfehérváron. Jelenleg zajlik a kiállítási és kiviteli tervek elkészítése - jelentette be Székesfehérvár polgármestere. Cser-Palkovics András emlékeztetett arra, hogy a kormány a programra eddig 2,7 milliárdot meghaladó forrást biztosított a városnak, majd tavaly a fehérvári múzeum rekonstrukciójára újabb 425 millió forintot. A városvezető elmondta, hogy év végéig minden terv készen lesz a kőtár és látogatóközpont esetében, így a közbeszerzést is kiírhatják az idén. Cser-Palkovics András közölte, hogy a Nemzeti Emlékhely és a látogatóközpont közötti sétaút szakaszosan valósul meg, az első szakasz 2020-ig megépül. Az Aranybulla emlékmű és környéke 2022-ig megszépül, a Nemzeti Emlékhely végleges kialakításának legvégső dátuma 2038. Vargha Tamás Székesfehérvár országgyűlési képviselője szerint a program fontosságát jelzi, hogy a jövőben már kormánybiztosként segítheti a program előrehaladását. Eddigi legnagyobb eredményének azt tartja, hogy az eredetileg a Magyar Nemzeti Múzeumba tervezett Árpád-kiállítást végül Székesfehérváron mutatják be.

   
Online adás
Üzenj nekünk!