Menü
Új vezetőedzőt és védőkoordinátort igazolt a Fehérvári Enthroners

Közzétéve: 2018. 09. 21. 16:41 - Szöllősi Attila, Vörösmarty Rádió

Nemzetközi szinten is igen magasan jegyzett új vezetőedzőt igazolt a Fehérvár Enthroners, a texasi Jim Ward irányításával készül a csapat a hazai és az osztrák liga mérkőzéseire. Pénteken sajtótájékoztató keretében írta alá új szerződését az új vezetőedző, aki több mértékadó európai ligában megfordult már, most pedig Székesfehérvárt választotta. A Koronázókkal 1+1 éves szerződést írt alá az amerikai szakember. Munkáját védőkoordinátorként az egyik legismertebb hazai szakember, Boda Gábor segíti majd. Az ő személye a Szövetség elnökeként is összekapcsolódik az amerikai focival, illetve egykori játékosi és az elmúlt években kiteljesedett edzői pályafutása miatt fontos eredmény, hogy ő is a Fehérvár Enthroners munkáját segíti a bajnoki szezonban. A szakmai erősítés apropóján összehívott sajtótájékoztatón Cser-Palkovics András polgármester megerősítette, hogy a város támogatására a továbbiakban is számíthat az Enthroners.

   
Online adás
Üzenj nekünk!