Menü
Magyar Idők: katonai központ létesül Fehérváron

Közzétéve: 2018. 10. 12. 10:22 - Frissítve: 2018. 10. 12. 10:28 - Romhányi Anikó, Vörösmarty Rádió

Katonai központ létesül Fehérváron – írja a Magyar Idők. A cikk szerint januártól átalakul a Magyar Honvédség parancsnoki struktúrája, és a hadsereg vezetését a tervek szerint a Magyar Honvédség Parancsnoksága venné át. Az új vezetési központ a jelenlegi Összhaderőnemi Parancsnokság és a Honvéd Vezérkar összevonásával jönne létre, utóbbi a budapesti Honvédelmi Minisztériumból elköltözne Székesfehérvárra. Ezzel nemcsak a párhuzamosságokat szüntetnék meg a döntések előkészítésében, hanem helyretennék az irányítás és vezetés egycsatornás rendjét, illetve csökkenthetnék a bürokráciát is. Az új szervezeti egység neve, a lap információi szerint, a Magyar Honvédség Parancsnoksága lenne. Itt folyna a haderő vezetése, együttműködve a haderőnemek vezetőivel. A legfontosabb stratégiai döntések a Honvédelmi Minisztériumban születnek, a Magyar Honvédség pedig végrehajtó szervként funkcionál. A Honvédelmi Minisztérium megerősítette, hogy valóban tervezik az irányítás és vezetés rendjének átalakítását. Hangsúlyozták, hogy a parancsnoki bázis nem szűnik meg Székesfehérváron, sőt a régi hagyományokra visszavezethető katonaváros szerepe a jövőben több szempontból is felértékelődik.

   
Online adás
Üzenj nekünk!