Menü
Hátborzongató hangokat rögzítettek az Antarktiszon

Közzétéve: 2018. 10. 18. 06:22 - Romhányi Anikó, Vörösmarty Rádió

Hátborzongató hangokat rögzítettek az Antarktiszon. A jégtakarókat melegítő szelek okoztak olyan hangokat, amelyeket az ember egy horrorfilmben sem hallgatna szívesen. A Coloradói Állami Egyetem néhány kutatója véletlenül vette fel a kísérteties hangokat, ugyanis a Ross-selfjégen még évekkel ezelőtt feltelepítettek egy szeizmikus rendszert, hogy megfigyelhessék, miképpen változik a jégkéreg és a köpeny évszakról évszakra. Ekkor jöttek rá arra, hogy nagyon magas frekvenciájú hangok estek csapdába a hótakaró felső részében. A hangok rögzítését ezek után mintegy két éven át folytatták, a kutatók viszont azt tapasztalták, hogy a hang frekvenciája a két évvel ezelőtti januári hőség után megváltozott – a jég ugyanis megolvadhatott, így pedig lassulhatott a szeizmikus hullámok terjedése. A tanulmány egy szakfolyóiratban jelent meg.

   
Online adás
Üzenj nekünk!