Menü
Orbán: a még erősebb családpolitika a nemzetnek és a fiataloknak is jó

Közzétéve: 2018. 11. 09. 10:06 - Frissítve: 2018. 11. 09. 10:11 - Romhányi Anikó, Vörösmarty Rádió

A még erősebb családpolitika a nemzetnek és a fiataloknak is jó - mondta Orbán Viktor a Kossuth rádióban. A kormányfő szokásos rádióinterjújában úgy fogalmazott, olyan Magyarországot szeretne, amelyben egyetlen fiatalnak sem kell megváltoztatnia a gyermekvállalásra, családalapításra vonatkozó terveit csak azért, mert anyagi nehézségekkel találja szemben magát. Kiemelte, Magyarország európai összevetésben ezért költi már most is a legtöbbet a családok támogatására saját nemzeti össztermékéhez, vagyis gazdasági teljesítményéhez képest. Kiemelte, az ország dolgozott meg azért a lehetőségért, hogy többet fordíthasson a családokra. Példaként említette a családi adókedvezmény bevezetését, a gyed, a gyes visszaállítását, a gyed extra bevezetését, a családi otthonteremtési kedvezményt, valamint az óvodai és bölcsődei férőhelyek számának tízezret meghaladó növelését, az ingyenes tankönyvellátás és étkeztetés mellett. A miniszterelnök a családügyi nemzeti konzultációról szólva azt mondta, nem részletkérdésekben, hanem az irányokban várnak eligazítást a polgároktól, hogy a következő időszakban újabb intézkedéseket hozhassanak azok alapján. A kormányfő ezért arra kérte a "magyarokat, különösképpen az asszonyokat, a nőket", hogy fél órát szánjanak a kérdőívekre, és töltsék ki azokat. A kormányfő a napokban tett kínai útjáról elmondta, Magyarország politikai stabilitásának köszönhetően a régión belül is különösen felértékelődik.

   
Online adás
Üzenj nekünk!