Menü
Csapatzászlót kapott a honvédség parancsnoksága

Közzétéve: 2019. 05. 21. 18:20 - Germán Márton, Vörösmarty Rádió

A Magyar Honvédelem napjára emlékeztek Budapesten. Áder János köztársasági elnök, a Magyar Honvédség parancsnokságának elöljárói, polgármesterek és civil szervezetek vezetői részvételével tartottak ünnepséget a Budai Várban, a Szent György téren arra emlékezve, hogy 170 évvel ezelőtt, 1849. május 21-én ezen a napon foglalták vissza Görgey Artúr honvédei Buda várát. Áder János köszöntője után a Köztársasági elnök, elnöki csapatzászlót adományozott a Magyar Honvédségnek, Korom Ferenc altábornagy a magyar Honvédség parancsnoka megköszönte a bizalmat, és beszédében hangsúlyozta a nagy elődök példája nyomán katonáink ma is mindet megtesznek hazánk biztonságáért. Az ünnepség résztvevői ezt követően átvonultak a Dísz térre, ahol Zala György alkotása állít emléket a Buda visszafoglalásában részt vett honvédeknek. Benkő Tibor honvédelmi miniszter beszédében megidézte a hősök emlékét, akik a magyar hazáért adták életüket. Az emlékezők, a köztársasági elnök képviselői, a honvédelmi minisztérium a civil szervezetek az ünnepség végén a szobor talapzatánál elhelyezték a kegyelet virágait.

   
Online adás
Üzenj nekünk!