Menü
Elköszöntek a diákévektől a fehérvári geodéták

Közzétéve: 2019. 05. 26. 08:13 - Szöllősi Attila, Vörösmarty Rádió

A selmeci diákhagyományok szerint valétálással vettek búcsút az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar Geoinfarmatika szakának végzős hallgatói iskolájuktól és Székesfehérvártól. Fáklyás kísérettel, énekelve érkeztek a balekok sorfala között a Hősök terére, ahol Mészáros Attila alpolgármester köszöntötte őket, majd az alsóbb évesek jelképesen kirúgták a végzősöket a városból. Mészáros Attila megköszönte a fiataloknak, hogy néhány évvel ezelőtt Székesfehérvárt, az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karát és a Geoinformatika szakot választották, illetve hogy sok programmal hozzájárultak a város ifjúsági életéhez. A tanulmányok lezárásához sikert kívánt, és azt, hogy minél többen maradjanak Székesfehérváron. A valétálók nevében Nagy Petra köszönt el a várostól, megköszönve az oktatók munkáját, a szülők támogatását. A végzős társaihoz szólva a közösség erejét emelte ki, a kísérő hallgatóknak pedig azt ajánlotta, vigyék tovább a hagyományokat, és legyenek egyszerre komolyak, bolondok, merészek és bölcsek!

   
Online adás
Üzenj nekünk!