Menü
Elektromos buszokra kaphat támogatást Székesfehérvár

Közzétéve: 2019. 07. 10. 17:35 - Szöllősi Attila, Vörösmarty Rádió

Egy lépéssel közelebb került a város ahhoz, hogy a jövőben elektromos buszokra cserélhesse meglévő, mintegy 65 járműből álló flottáját. A kormány 36 milliárd forint támogatást biztosít ahhoz, hogy a 25 ezer lakosnál nagyobb településeken, elektromos buszokkal oldják meg a tömegközlekedést. A hírt üdvözölte Székesfehérvár polgármestere. Cser Palkovics András azt mondta, a város mindent megtesz azért, hogy részt vehessen a pályázaton. A polgármester hozzátette: a pályázat csak részben finanszírozza a beszerzést, a maximum 20 százalékos támogatás mellett, a fennmaradó részt vagy a szolgáltatónak, vagy az önkormányzatnak kell önerőből biztosítania. Azonban a városnak, és a helyi buszgyártásnak a járművek cseréje mindenképpen nagy lehetőséget jelenthet. A járművek gyártásáról később születik döntés. Az Ikarus is részt vesz majd az erre kiírt pályázaton.


   
Online adás
Üzenj nekünk!