Menü
Sok tanuló vállal nyári munkát itthon

Közzétéve: 2019. 07. 11. 12:44 - Szöllősi Attila, Vörösmarty Rádió

20 ezer tanuló dolgozott a Nyári diákmunka program első hetében. Ez a program hétéves történetének legmagasabb induló létszáma. A legtöbb diák Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Békés megyében vesz részt a programban. A 3,6 milliárd forintból megvalósuló programban az önkormányzatok és az önkormányzati fenntartású intézmények mellett a mezőgazdaság, valamint a turizmus és vendéglátás területén működő vállalkozások idén is támogatást kaphatnak a 16-25 év közötti diákok foglalkoztatására.

   
Online adás
Üzenj nekünk!