Menü
Tokió 2020 - A szervezők szerint egyeztetni kell a NOB-bal a maraton áthelyezéséről

Közzétéve: 2019. 10. 17. 11:38 - Bóna Éva, Vörösmarty Rádió

Mori Josihiro, a 2020-as tokiói olimpia szervezőbizottságának elnöke szerint több időre és egyeztetésre van szükség ahhoz a döntéshez, hogy Szapporóba helyezzék át a maratont és a gyalogló számokat. A sportvezető csütörtökön újságírói kérdésre ugyanakkor azt mondta, nyitottak a módosításra. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szerdán jelentette be - a japán média szerint "derült égből villámcsapásként" -, hogy szeretnék a fővárosból 800 kilométerre északra vinni a hosszú távú atlétikai versenyeket, ugyanis ott alacsonyabb hőmérsékletben lehetne megrendezni a számokat. Az eddigi tervek szerint Tokióban hajnali 5.30-kor rajtolna az 50 kilométeres gyaloglás és 6-kor a maraton, hogy az atléták ne legyenek kitéve a várható hőségnek. Idén a dohai atlétikai világbajnokságon éjfél után indult a maratoni mezőny, amely így is 30 fokos hőmérsékletben és magas páratartalom mellett teljesítette a 42 195 méteres távot. A 2020-as tokiói olimpiát július 24. és augusztus 9. között rendezik.

   
Online adás
Üzenj nekünk!