Menü
Pályaorientációs nap - Fehérváron a bölcsődétől az egyetemi diplomáig biztosítható a tanulás

Közzétéve: 2019. 12. 02. 13:10 - Frissítve: 2019. 12. 02. 14:04 - Romhányi Anikó, Vörösmarty Rádió

Pályaorientációs napot tartottak a Tóvárosi iskolában. A diákok a székesfehérvári továbbtanulási lehetőségekről kaptak részletes tájékoztatást a várostól és a középiskolák meghívott képviselőitől. Mészáros Attila alpolgármester tudatta, Székesfehérvár számára nagyon fontos, hogy a fiatalok helyben tanuljanak tovább, itt képzeljék el a jövőjüket. Ez Fehérváron mára már a bölcsődétől az egyetemi diplomáig biztosítható, csakúgy mint az, hogy a megszerzett tudás birtokában el is lehet helyezkedni. Középiskoláinkra és felsőoktatási intézményeinkre egyaránt büszkék lehetünk, sok ösztöndíj-lehetőség is van már, akár állami, akár városi finanszírozásban – hangsúlyozta, külön felhívva a figyelmet a műszaki pályákra, az ipar átalakulásával és a robotizációval kapcsolatos tudás fontosságára. Schnee Zoltánné, a Tóvárosi Általános Iskola igazgatója kiemelte, a középiskolák előadásai mellett, a többi évfolyam is különféle programokon vesz részt, például gyárlátogatáson a Hydronál, a Garzon Bútorgyárban, a Harmann és a Brunnswick gyárában, valamint a Polgármesteri Hivatalban is.

   
Online adás
Üzenj nekünk!