Menü
Fontos a rendszeres karbantartás

Közzétéve: 2020. 10. 21. 08:40 - Germán Márton, Vörösmarty Rádió

A fűtési szezon kezdetével fontos, hogy ne feledkezzünk meg berendezéseink karbantartásról, a megfelelő szellőzésről, a füstjelzőről és a szén-monoxid-érzékelőről. Otthonunk biztonságáért mi magunk is sokat tehetünk. Bartos Tamás, a Kémény Zrt vezérigazgatója elmondta: fontos hogy csakis rendszeresen karbantartott és ellenőrzött berendezésekkel fűtsünk. Emellett érdemes észben tartani, hogy vegyes tüzelésű kazánok esetében tilos háztartási hulladékkal, lakkozott, festett vagy nedves fával fűteni, mert ezek , fokozzák a kéményben a kátrány és a korom lerakódását is.
A nem megfelelően karbantartott berendezések üzemeltetése akár szén-monoxid mérgezéshez is vezethet – erre már Szabó-Biszticz Anett hívta fel a figyelmet. A Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta: a megyében idén eddig csaknem 30 szénmonoxiddal kapcsolatos bejelentés érkezett a katasztrófavédelemhez, ezért fontos, hogy a háztartások rendelkezzenek szén-monoxid érzékelővel, mely számos esetben már életet mentett. Kiemelte, hogy a lakástüzek esetében csökkenteni lehet a sérülés kockázatát a füstérzékelő elhelyezésével is. Téli időszakban a lakástüzek száma is megemelkedik. Az időben jelző berendezés emberéleteket és anyagi javakat menthet meg.

   
Online adás
Üzenj nekünk!