Menü
Egy gyorsteszt is elég lesz az angliai beutazás után a teljesen beoltottaknak

Közzétéve: 2021. 10. 15. 08:32 - Bóna Éva, Vörösmarty Rádió

Ameddig nincs koronavírus elleni gyógyszer, a védőoltás az egyetlen hatékony védekezés - hangsúlyozta az ELTE Természettudományi Karának dékánja. Kacskovics Imre közölte: a koronavírus elleni gyógyszer fejlesztése itthon a kémiai kísérleteknél tart. Közben Szijjártó Péter külügyminiszter bejelentette, hogy egy év múlva megkezdődhet a Szputnyik vakcina hazai gyártása. Új tesztelési szabályozás lép érvénybe Angliában október 24-én, közölte a brit közlekedési minisztérium és az egészségügyi tárca. Jövő vasárnaptól a nemzetközileg elismert vakcinákkal teljesen beoltott, nem vörös kategóriás, vagyis a brit kormány által járványügyi szempontból nem kiemelten kockázatosnak tartott országokból érkezők számára aznaptól megszűnik az angliai érkezés utáni második napig elvégzendő, kijelölt laboratóriumokba visszaküldendő PCR-teszt kötelme is, és ehelyett a jóval olcsóbb, néhány perc alatt eredményt mutató gyorsteszt (lateral flow test) elvégzése is elégséges lesz. A gyorsteszthez szükséges készletet október 22-étől lehet megrendelni a brit kormány által jóváhagyott egészségügyi magánszolgáltatóktól. E szolgáltatók listája is október 22-én jelenik meg a gov.uk kormányzati honlapon. Az angliai érkezés utáni gyorsteszt otthoni elvégzését a beutazók a gyorsteszt eredményéről készített fényképfelvétellel igazolhatják

   
YouTube-csatornánk

Online adás
Üzenj nekünk!.
Instagram-oldalaink