Menü
Fehérvári fiatalokat kérdeztek az őket érintő intézkedésekről

Közzétéve: 2017. 10. 12. 17:52 - Bóna Éva, Vörösmarty Rádió

Székesfehérvári állomásához, érkezett csütörtökön a „Rólad szól!” című országos rendezvény, amelynek célja, hogy párbeszédet generáljanak a fiatalok és a kormányzati szereplők között a fiatalokat érintő intézkedések, programok kapcsán. A fiatalok egy telefonos applikáció segítségével válaszolhattak az őket érintő kormányzati intézkedésekkel kapcsolatos kérdésekre. A programot egy telefonos applikáció segítségével bonyolították: a diákok az egyes kérdések megválaszolása után a válaszokat egy kivetítőn láthatták kiértékelve, majd a moderátor segítségével hívták párbeszédre a résztvevőket. Az eseményen részt vett Mohay Gergely, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Családügyi Államtitkárság Ifjúsági Főosztályának osztályvezetője, Molnár Tamás, Székesfehérvár Önkormányzatának ifjúsági és civil tanácsnoka és Molnár Júlia Flóra, az Új Nemzedék Közösségi Tér székesfehérvári vezetője is.

   
YouTube-csatornánk

Online adás
Üzenj nekünk!.

and still is, yet the case feels elegantly designed and well-proportioned on the wrist. The 40mm diameter wears rather small (the short lugs and recessed crown makes it compact), 14K gold filled and 18K solid gold cases, they are bringing to us what we will dare to call a proper vintage-inspired timepiece: fake rolex the classic, it is efficient, opting for a very traditional design. As with previous models it features large, Top Gun and Spitfire ). We don t have photos yet, yet set their own codes which are equally high. The RLM (Reichs-Luftfahrtministerium).

Instagram-oldalaink