Menü
Bobory Zoltán szerzői estje

Közzétéve: 2021. 06. 17. 07:16 - Bóna Éva, Vörösmarty Rádió

Az Allék és ösvények című könyv bemutatójával kezdődött Bobory Zoltán szerzői estje a Krisztus király plébánia közösségi házában szerda délután. A prózakötet az elmúlt tíz év azon írásait tartalmazza, amelyek többek között a Vörösmarty Társaság által szervezett rendezvényeken, valamint városi, országos és nemzetközi eseményeken hangzott el.dr. Lukácsy József közíró, publicista, a Vörösmarty Társaság alelnöke elmondta, ezekben az írásokban az alkotó utat mutatnak nekünk, hogy melyek azok az értékek, amelyekhez ragaszkodnunk kell, és rámutat azokra a jelenségekre, amelyekhez némi kritikával, de mindenképp jobbító szándékkal kell fordulnunk. A Nehéz idők jönnek verseskötetet P. Maklári Éva költő, író, a Vár szerkesztője mutatta be. A család-, a haza- és az istenszeretet témakörben született 56, négysoros versben megjelenik a teremtés, az idő és a teremtő is. A két nyelven, magyarul és lengyelül megjelent Ima-Vers-Könyv születéséről, a magyar-lengyel barátság napjáról, valamint az Opole és Székesfehérvár között született és egyre erősödő kapcsolatról Andrzej Straszewski, a Székesfehérvári Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat volt elnöke mesélt.

   
Online adás
Üzenj nekünk!