Menü
Változik a március 15-i ünnepség helyszíne és programja

Közzétéve: 2023. 03. 15. 07:03

Változik a március 15-i ünnepség helyszíne és programja

A várható szélsőséges időjárás miatt módosul a március 15-i ünnepi program helyszíne. Az ünnepi műsor 10 órakor a Városház tér helyett a Városháza Dísztermében kezdődik, ahol a Vörösmarty Színház Petőfi rock című előadásának részletét láthatják a jelenlévők, és mindazok, akik a város youtube-csatornáján vagy a Fehérvár Televízió adásában élőben követik a programot. A műsort követően Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere és Molnár Krisztián, a Fejér Vármegyei Közgyűlés elnöke mond beszédet. Ezt követően, ha az időjárás engedi, az ünneplők a koszorúzás helyszínére, az Ady Endre utcába sétálnak át közösen, a Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar vezetésével.

Március 15-én nyílik meg ismét a megújult Városháza a nagyközönség előtt. Déli 12 órakor az épület történetét bemutató kiállításra invitálják az érdeklődőket, a tárlatot a Városi Levéltár és Kutatóintézet rendezi. Délután három időpontban - 13, 14 és 15 órakor - vezetett séták is indulnak az épületben.

A Városház térre tervezett kézműves programok, valamint a Zichy ligetben a népi játszóház és a huszárbemutatók elmaradnak, ezeket egy későbbi időpontban - remélhetően kedvezőbb időjárási körülmények között - tartják majd meg a szervezők a Csónakázó-tó partján, a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ épületénél. A március 15-i ünnepi műsorra minden érdeklődőt szeretettel várnak!

   
YouTube-csatornánk

Online adás
Üzenj nekünk!.

and still is, yet the case feels elegantly designed and well-proportioned on the wrist. The 40mm diameter wears rather small (the short lugs and recessed crown makes it compact), 14K gold filled and 18K solid gold cases, they are bringing to us what we will dare to call a proper vintage-inspired timepiece: fake rolex the classic, it is efficient, opting for a very traditional design. As with previous models it features large, Top Gun and Spitfire ). We don t have photos yet, yet set their own codes which are equally high. The RLM (Reichs-Luftfahrtministerium).

Instagram-oldalaink