
A kórházban ünnepelték a koraszülöttek világnapját
Közzétéve: 2023. 11. 18. 09:14
A kórházban ünnepelték a koraszülöttek világnapját
A koraszülöttek világnapja alkalmából a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Újszülött-, Csecsemő- és Gyermekosztálya színes programmal kedveskedett volt koraszülöttjeinek és szüleiknek. Zenével, mesével, táncbemutatóval és Lala Bohóc Doktor gyógyításával várták a kisebb és nagyobb gyerekeket és családjukat, de arcfestésen és a Tálos Edit Alapítvány jóvoltából zeneovis foglalkozáson is részt vehettek. A város nevében Mészáros Attila alpolgármester köszöntötte a résztvevőket . Elmondta, az ügy fontosságát szeretnék hangsúlyozni és a figyelemfelhívást segíteni azzal is, hogy a megújult Városháza pénteken este lila díszkivilágítást kapott.