Menü
Törökország segítséget küld a vasárnapi földrengés iraki áldozatainak

Közzétéve: 2017. 11. 13. 11:07 - Ficsóri Erika, Vörösmarty Rádió

A török katasztrófavédelem szervezésében mentőegység indult hétfőn Ankarából katonai teherszállító repülőgéppel az északkelet-iraki Szuleimáníjába, hogy segítsen a vasárnapi földrengés áldozatainak - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség. Mehmet Güllüoglu, az AFAD elnöke, az etimesguti katonai repülőtéren úgy nyilatkozott: a 25 fős mentőegység hatvan sátrat és háromszáz takarót is visz a károsultak megsegítésére. Güllüoglu egyúttal elmondta: folyamatosan egyeztetnek a bagdadi kormánnyal, továbbá az iraki Vörösfélholddal, s a török mentőcsapat az ő kéréseiknek megfelelően vesz majd részt a mentési munkálatokban. Irán részéről egyelőre nem érkezett segítségkérés a török hatóságokhoz - tette hozzá.

   
Online adás
Üzenj nekünk!