Menü
Jótékonysági közösségi futást szerveztek városunkban

Közzétéve: 2018. 06. 10. 08:44 - Frissítve: 2018. 06. 10. 09:28 - Ficsóri Erika, Vörösmarty Rádió

Hajrá Zenemanók címmel jótékonysági célú közösségi futást szervezett a Tálos Edit Alapítvány szombaton délután a Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskola támogatására. A programban négy hazai ultrafutó is részt vett, a családokat táncházzal, hangszerkiállítással és fajátékokkal várták. A Zeneiskola Tálos Edit Alapítványa Bergerné Szőnyi Anna vezetésével első alkalommal szervezett futóeseményt a zenei nevelés és az aktív életmód népszerűsítésére. A történelmi belvárosban kijelölt pályán a legkisebbek 200 métert, a legtapasztaltabbak pedig akár nyolc kilométert futhattak. Bár a szervezők hangsúlyozták, nem verseny, hanem közösségi futás volt a szombati, a körülmények a nagy versenyeket idézték. Az indulók rajtszámot kaptak, a futókat kerékpáros vezette fel és természetesen a frissítőpont és a célba érkezők ajándéka sem maradt el.

   
Online adás
Üzenj nekünk!