Menü
A magyar mérnöki tudásra építenek - 37 milliárdos beruházást indít a Bosch Budapesten

Közzétéve: 2018. 07. 10. 13:58 - Frissítve: 2018. 07. 10. 15:16 - Romhányi Anikó, Vörösmarty Rádió

Bővíti fejlesztési központját Budapesten a Bosch. A német cég 90 ezer négyzetméterrel terjeszkedik. A beruházás 37 milliárd forintos. A külgazdasági és külügyminiszter az alapkőletételen azt mondta, hogy csak a vonzó befektetési környezetet biztosító országok maradhatnak versenyképesek. Magyarország - mint mondta - jól képzett munkaerőt és alacsony adókat kínál, továbbá kiemelt támogatásban részesíti azokat, akik jelentős hozzáadott értéket teremtő üzemeket hoznak. A kormány emellett arra is törekszik, hogy a térségben élen járjon a technológiai feltételek megteremtésében. Szijjártó Péter kiemelte, hogy a beruházás világszinten is meghatározó, a magyar mérnöki tudásra alapozó létesítmény az elektromos és az önvezető autók fejlesztésének új lehetőségeit teremti meg, ráadásul 10 ezer négyzetméteren tesztpálya is épül mellé - tette hozzá. Daniel Korioth, a magyarországi Bosch-csoport vezetője stratégiai jelentőségű beruházásnak nevezte a budapesti központ bővítését, mivel az erősíti a cég elkötelezettségét Magyarország mellett.

   
Online adás
Üzenj nekünk!