Menü
Sóstói Stadion - koncert és Vidi-Újpest meccs

Közzétéve: 2018. 11. 12. 12:55 - Frissítve: 2018. 11. 12. 12:57 - Romhányi Anikó, Vörösmarty Rádió

Vidi-Újpest meccsel avatják a fehérvári Sóstói Stadiont. November 21-én 19 órakor kezdődik a találkozó, ám a kapuk 16:30-kor nyitnak, mivel előtte az önkormányzat szervezésében nyitóünnepséget tartanak. Ősszel még további két bajnokit rendeznek Székesfehérváron. A Vidi az új Sóstói Stadionban fogadja december 2-án, vasárnap a Budapest Honvéd FC, majd december 16-án, szintén vasárnap a Ferencvárosi TC gárdáját. Cser-Palkovics András polgármester azt mondta, a létesítményben az első nagyszabású rendezvény nem a futballmérkőzés lesz, mert az Alba Regia Szimfonikus Zenekar - Stadion nyitány címmel - november 18-án koncertet ad az arénában. A bajnok MOL Vidi FC új otthona közel 14 milliárd forintos beruházás keretében valósult meg és már az UEFA szigorított, négyes kategóriájának elvárásaihoz illeszkedik. A beruházás keretében valósult meg az a városrészi rehabilitáció is, amely során megmentették a Sóstó Természetvédelmi Területet, a stadionépületben pedig látogatóközpont, körülötte parkolók létesültek, valamint utak és sétányok újultak meg.

   
Online adás
Üzenj nekünk!