Menü
Több száz gyerek rögbizett az idei Március 15. Kupán

Közzétéve: 2019. 03. 17. 09:36 - Ficsóri Erika, Vörösmarty Rádió

Idén is Székesfehérvárra, a Köfém-pályára várta a magyar rögbi-utánpótlás színe-javát a Fehérvár Rugby Club. A nagy múltú Március 15. Kupán 28 csapat 225 játékosa és közel 400 néző biztatásával zajlottak a küzdelmek. A Március 15. Kupát először 1986-ban, Érden rendezték meg. Az akkor már hagyományos esemény 1992-ben átkerült Székesfehérvárra, ahol már az utánpótlás korú játékosoké lett a főszerep, sőt az utóbbi esztendőkben családi napot is szerveznek az esemény köré, elsősorban a szülőknek köszönhetően, akik főzéssel és egyéb programokkal készülnek. Bene Kálmán a Magyar Rögbi ikonikus alakja a verseny megnyitóján arról beszélt, hogy nem gondolta volna 50 éve, hogy ennyi gyereket lát egyszerre a rögbi pályán. A szervezők a Magyar Rögbi társadalom nevében egy emlék kupával köszönték meg áldozatos munkáját.

   
Online adás
Üzenj nekünk!