Menü
Indul a kórházfejlesztés

Közzétéve: 2020. 01. 24. 10:19 - Frissítve: 2020. 01. 24. 10:47 - Bóna Éva, Vörösmarty Rádió

Elhárult az utolsó pénzügyi akadály is, így az eddig rendelkezésre álló fejlesztési összeghez rendelt állami többletforrás bevonásával megkezdődhet a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház nagyszabású fejlesztése. Mint ismeretes, négy évvel ezelőtt, a Modern Városok Program keretében döntött a kormány 7 milliárd forint biztosításáról az új belgyógyászati tömb kialakításához. A kiviteli tervek készítésére és a kivitelezési munkák elvégzésére 2018 tavaszán indult meg a közbeszerzési eljárás. A nyertes ajánlat az eredetei becsült értéket jóval meghaladta, emiatt az Emberi Erőforrások Minisztériuma az irreálisan magas költségnövekményre, továbbá a Modern Városok Program forráshiányra tekintettel nem támogatta a beruházás megvalósítását. A fejlesztés mielőbbi megkezdése érekében a szakminisztérium, a Miniszterelnökség, az önkormányzat, a kórház, valamint a fenntartó folyamatos egyezetést folytatott. Ennek eredményeképpen elkészült az a módosított szakmai tartalom, amely minden szakmai szervezettől támogatást kapott, és a mintegy 13,8 milliárd forintos projekt anyagi háttere is biztosított, mert szerencsére megszületett a döntés a rendelkezésre álló 7 Mrd forinthoz szükséges 6,8 Mrd forint többletforrásról. Az új, háromszintes, energetikailag is egy korszerű, fenntartható épületben kapnak majd helyet a pulmonológiai, az onkológiai és az infektológiai osztályok, valamint az azokhoz kapcsolódó ambulanciák, gondozók, amelyek a mai kor elvárásainak megfelelően lesznek kialakítva. Az épültben 1-2 ágyas kórtermeket alakítanak ki önálló vizesblokkal, a szükséges akadálymentesített kórteremszámmal. A projekt keretében a belgyógyászat, a reumatológia, a bőrgyógyászat és a haematológia két felújított épületben kap majd helyet. A Lujza Szanatórium és az Ideg „A” épület átalakításával, energetikai fejlesztésével lehetőség nyílik az ápolási osztály kapacitásbővítésére, és az új eszközök beszerzésével az ellátás színvonalának növelésére. A nagyszabású beruházás során öt épülettömbben megújul, illetve ahol még nincs, ott kiépítik a légtechnikai rendszert, a gazdaságosan nem felújítható, üresen álló épületeket lebontják, és megkezdik a nagyszámú parkolóhelyek kialakítását.

   
Online adás
Üzenj nekünk!